Próbajárat a Pendik-Konstanca Ro-Ro vonalon

A Pendik – Konstanca Ro-Ro járat próbaüzeme november 20-21. között zajlott le. Ennek operátora a török UN Ro-Ro Ytletmeleri AT, mely társaság az Isztambul – Trieszt vonalon is működik.
A tervezett menetrend szerint, a hajó kedden, csütörtökön és szombaton indul Pendikből Konstanca irányába, szerdán, pénteken és vasárnap pedig a Konstancai kikötőből indul vissza. Az első fuvart az UND ATILIM nevű hajóval teljesítették, mely hajó hossza 193 m, szélessége 26 m, kapacitása 9.830 tdw, sebessége 18,9-19,8 csomó. A próbaüzem során a menetrendet nem sikerült betartani, illetve vámkezelési gondok is jelentkeztek, melyeket a járat menetrendszerinti beindításáig ki kiküszöbölni szándékoznak.
A török operátor annak reményét fejezte ki, hogy a versenyképes árakból adódóan, a járatot az exportőrök és a fuvarozók kedvelni fogják Románia, illetve Kelet- és Észak-Európa irányában. A meghirdetett díjak oda-vissza: 725 Euró/félpótkocsi, 875 Euró/szerelvény, 975 Euró/hosszú szerelvény. Egyirányú fuvarok esetében, az operátor díjai kedvezőbbek exportra, mint importra, illetve kedvezményeket is adnak több jegy vásárlása esetén, valamint on-line foglalásoknál.
(Forrás: Cuget Liber, 2011. november 21.)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s