54.000 turista érkezett 2013-ban, 60%-kal több mint 2012-ben. A turisták 69 hajóval érkeztek, a tavalyi 52 hajóval szemben. Az előző évekhez képest, a Konstancai személyforgalmi terminál nemcsak tranzit kikötő volt, hanem szeptember 27-től induló kikötő is.
2014-ben az MSC Simfonia és az MSC Orchestra fognak Konstancáról indulni, összesen nyolcszor, útvonaluk pedig görög, török és olasz kikötőket is magába foglal. A kikötő vezérigazgatója szerint, jövőre eddig 71 személyhajó jelentette be érkezését.
Különleges eseményként, a vezérigazgató bejelentette az SCF Black Sea Tall Regatta eseményt is, mely alkalomból 2014. május 24-27. között 25-nél több vitorlás vesz részt a rendezvényen.
(Forrás: Agerpres)