Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy támogatja a vám uniót a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet által tartott csúcstalálkozón.
Erdogan szerint „elmondható, hogy az összes Fekete-tengeri kikötő olyan, mint nyitott üzletek ugyanazon az utcán: Odessza, Várna, Konstanca és Batumi. Az ott dolgozó emberek ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint a török Samsun, vagy Trabzon török kikötőkben dolgozó emberek”.
A Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Szervezet 1992 júniusában jött létre, az Isztambuli Summit Nyilatkozatának és a Boszporuszi Nyilatkozat aláírásával az állam- és kormányfők által. A csoport eredetileg 11 tagból állt, majd 2001-ben csatlakozott Szerbia is.
(Forrás: Adevarul)