110 évvel korábban, szeptember 27-én I. Károly román király hivatalosan megnyitotta a konstancai kikötőt. Az építkezés és a korszerűsítés 1896 októberében kezdődött.
A kikötőt I. B. Cantacuzino mérnök tervei alapján építették. Később két másik elismert román mérnök, Gheorghe Duca és Anghel Saligny javasolt módosításaival egészítették ki, majd 1899-ben Anghel Saligny, a cernavodai híd építője vette át az irányítást.
1911-ben a Constantzai kikötő több mint 1,4 millió tonna árut kezelt, 1937-ben pedig már 6,2 millió tonna volt a forgalma, mely az első európai kikötők közé helyezte. A forgalmi csúcsot 1988-ban érte el, amikor 62,3 millió tonna árut kezeltek. Fontos szerepet játszott a kikötő fejlődésében a Duna-Fekete-tenger csatorna építése, amelyet 1984-ben nyitottak meg.
A konstancai kikötő ma, számokban kifejezve: 3.926 ha (1.313 hektár földterület és 2.613 hektár víz), 29,83 km dokkhossz, 100 km belső közút és 300 km belső vasút.
(Forrás: Radio Constanta)