A Három Tenger Kezdeményezés 8. csúcstalálkozójának házigazdája Klaus Iohannis román elnök volt, és egyben Románia az első a résztvevő államok közül, amely második alkalommal rendezi meg a csúcstalálkozót. A rendezvényen a kezdeményezésben résztvevő mind a 12 ország (Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, és a fogadó ország Románia), a stratégiai partnerek (az Egyesült Államok, az Európai Bizottság és Németország), egy sor különleges vendég (Görögország, Ukrajna, Moldovai Köztársaság, Japán, Egyesült Királyság, Franciaország, Törökország), valamint nemzetközi szervezetek (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, Európai Beruházási Bank, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, Nemzetközi Valutaalap, Világbank) képviselői vettek részt. A Bukaresti Nyilatkozat elfogadásával Görögország a kezdeményezés 13. résztvevő állama lesz, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság pedig megkapja társult résztvevő állam státuszát.
(Forrás: Bursa)
Author: bkereskenyi
TTS és Liberty Galati közötti fuvarozási keretszerződés
A Transport Trade Services (TTS) 31,5 millió Euró értékű szerződést írt alá a Liberty Galati vas- és acéltársasággal, 3 éves időtartamra. A szerződés tárgyát az ásványi nyersanyagok folyami fuvarozási szolgáltatásokat képezik (Konstanca / Mahmudia / Ruse / Izmail viszonylatban Galati felé), valamint az acéltermékekre vonatkozó hasonló szolgáltatásokat (Galati-ról Konstanca / Tulcea / Turnu Severin / Orsova / Izmail / Reni / Ruse / Lom / Prahovo / Smederevo / Pancevo / Belgrád / Novi Sad / Vukovár / Gönyű / Pozsony / Bécs / Krems felé, és Konstancáról Galati felé).
(Forrás: Profit.ro)
Intézkedések a kikötői torlódások csökkentésének érdekében
Florin Vizan, a konstancai kikötőt kezelő részvénytársaság vezérigazgatója szerint 2023-ban 385.200 kamion lépett be a kikötőbe. A legforgalmasabb hónap július volt, megközelítőleg 75.000 kamionnal, ami napi átlagban 2.400 feletti kamiont jelent. Augusztus közepén indul a kamionforgalom informatikai foglalási alkalmazása, a Jegykezelő rendszer; a kikötőben működő szállítmányozók ezen az alkalmazáson keresztül foglalják le a be- és kirakodási idejüket (a teherautónak 4 órája lesz a rakodásra, az adminisztrációval együtt). Ezzel párhuzamosan dinamikus súly- és méretmérő rendszert is bevezetnek, ugyancsak a forgalom ésszerűsítése és a kikötői tevékenység egyszerűsítése érdekében. A súlyt menet közben mérik. (Forrás: G4Media.ro)
Az év első hét hónapjában 25%-kal nőtt a gabonaforgalom a konstancai kikötőn keresztül
2023 első hét hónapjában 25%-kal nőtt a konstancai gabonaforgalom, a 2022 azonos időszakához képest. A kikötő sajtóközleménye szerint, 2023 első 7 hónapjában a teljes áruforgalom elérte a 49,4 millió tonnát, a 2022 azonos időszak 45 millió tonna forgalmával szemben. A teljes forgalomból a tengeri forgalom 37,8 millió tonna, a folyami forgalom 11,6 millió tonna. „Az év eleje óta regisztrált 10%-os forgalomnövekedés megerősíti azt a tényt, hogy Konstanca kikötője 2023-ban új forgalmi rekord felé tart”, mondta Florin Vizan, a kikötőt kezelő részvénytársaság vezérigazgatója.
A gabonaforgalom a vizsgált időszakban 19 millió tonnát tett ki, 25,1%-os növekedéssel 2022 első 7 hónapjához képest. A konténerek esetében is jelentős a növekedés: a 2022. július végi 4,5 millió tonna áruról az idei év hasonló időszakában elért 5,6 millió tonnára, ami 24,44%-os növekedést jelent; a 2022 első 7 hónapjában elért 448.884 TEU-val szemben az idei év első 7 hónapjába a forgalom 476.066 TEU-ra növekedett, ami 6%-kal több.
Az adott időszakban a konstancai kikötőn keresztül ukrán viszonylatban 12,5 millió tonnát regisztráltak, ebből 8,1 millió tonna gabonafélék.
(Forrás: News.ro)
A Moldovai Köztársaság három rakpartot szeretne építeni a Pruton
A Moldovai Köztársaság három rakpartot szeretne építeni a Pruton, hogy megkönnyítse az ukrán gabona szállítását. Az ukrán gabonaexporttal kapcsolatos, augusztus 11-i galac-i magas szintű találkozón a moldáv képviselők azt mondták, hogy „a haditengerészeti szállítás esetében tonnánként 13 Euróról beszélünk, de most a háborús veszélyek és a reni kikötő veszélyei mellett ez 15-20 Euróba kerülhet tonnánként, míg a szárazföldi szállítás költsége 45, 50, 60 Euró tonnánként.”
(Forrás: Radio Europa Libera)
A Brailai híd átadása
Átadták a Braila és Tulcea megye közötti dunai közúti hidat, mely egyedülálló Romániában és Délkelet-Európában. Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter és Adina Valean EU közlekedési biztos hangsúlyozták a híd jelentőségét.
Az új híd Románia leghosszabb és Európa harmadik leghosszabb függőhidja: 1.974,3 méter hosszú, a tornyok magassága mintegy 193 méter. A hídnak 3 fesztávja van, egy fő fesztáv (1.120 m) és két oldalsó fesztávja: a brailai oldalon 489,6 méter, a tulceai oldalon pedig 364,6 méter. A fémszerkezet súlya 20.860 tonna.
(Forrás: Economedia.ro)
Növekedik a középső folyosón (Middle Corridor) szállított áruk mennyisége
A Középfolyosón áthaladó áruk mennyisége tavaly megkétszereződött, a forgalmat 1,7 millió tonnára becsülik. A statisztikák szerint, a teljes éves tranzitkapacitás 5,8 millió tonna rakomány. A konténerforgalom volumene 2022-ben 33.000 TEU volt, míg a Középső Folyosó jelenlegi potenciálja 80.000 TEU. Emellett, az idei év első öt hónapjában a Folyosón 64%-kal nőtt a teherforgalom, ami több mint 1 millió tonna árut jelent.
A Középső Folyosó felgyorsult fejlődésen megy keresztül. A kazah állami vállalat célja az átrakási létesítmények kiépítése a kaszpi-tengeri Aktau és Kuryk kikötőkben, logisztikai központok kialakítása a Kaszpi-tenger térségében és konténerhub kiépítése Aktauban.
(Forrás: Intermodal&Logistics.ro)
Románia bekerült a G7-országok által finanszírozott új közlekedési folyosóba
A G7-országok (Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Egyesült Államok, Japán, Nagy-Britannia) közlekedési miniszterei Japánban találkoztak és Romániát is bevonták az új közlekedési folyosóba, amely a Közép-Ázsia – Kaszpi-tenger – Fekete-tenger nyomvonalon fog működni. A Közép-Ázsia – Kaszpi-tenger – Fekete-tenger nyomvonalra 600 milliárd euró értékben indítanak beruházásokat.
(Forrás: Antena3.ro)
Kazahsztánban úgy beszélnek a konstancai kikötőről, mint az új Selyemút kulcspontjáról
Románia és különösen a konstancai kikötő kulcsfontosságú pontot jelent a régi Selyemút életre keltésére irányuló kazah tervekben. Alapvetően ez egy alternatív útvonal az Ázsiából Európába, különösen Kínából érkező áruk számára, amelyeknek jelenleg két lehetséges útvonala van: északon, Oroszországon keresztül, vagy délen, hosszabb útvonalon, többnyire tengeren.
A kazahok gazdasági projektje Ázsia és Európa gyorsabb kapcsolatának megteremtése a Középső folyosó által, a híres Selyemút modern újraértelmezése, amely gazdaságilag összekapcsolta Európát Ázsiával. A „középső folyosó” összeköti Kínát az EU-val, és átszeli Közép-Ázsiát, a Kaukázust és Törökországot, átszelve a Kaszpi-tengert és a Fekete-tengert is. A kazahsztáni projekt útvonala a Fekete-tengerhez érkezik, de a végső cél az európai piac.
(Forrás: ZFcorporate.ro)
Több tucat javított és átadott vasútvonal a konstancai kikötőben
A konstancai kikötőben 72 vasútvonal javítása és átadása megtörtént, maradt még 27 javítanivaló vasútvonal! A 2022-2023 közötti időszakra vonatkozó javítási programban szereplő 99 vonal közül eddig 72 vasútvonalon fejezték be a javítási munkákat. Jelenleg a CFR SA korszerű áruforgalmi feltételeket biztosít a konstancai kikötőben javított 72 vasútvonalon, azaz körülbelül 33 km új vasútvonalon, de folytatják a javítást az utolsó 27 vasútvonalon (10,435 km) is.
(Forrás: Ziua de Constanta)