Constanta Port Container Day Kolozsváron

A Konstancai kikötő és a Kolozs megyei Kereskedelmi és Iparkamara közösen szervezte meg június 8-án a kolozsvári „Grand Hotel Italia”-ban, több, mint 130 fő részvételével a „Constanta Port Container Day” c. eseményt. A most első alkalommal rendezett esemény megteremtette annak feltételeit, hogy a lehetséges üzleti partnerek a két nagy gazdasági övezetből, a kikötői közösséghez tartozó termelők és szállítók, a Kolozsvári és Románia Észak-nyugati régió ipari és logisztikai vállalatok egymással találkozhassanak.
„Sok szakember, vibráló légkör, sok lehetőség – úgy tűnik, hogy a Konstancai kikötőnek sikerült Erdély érdeklődését felkelteni”, nyilatkozta Alexandru Craciun, a Kikötő kereskedelmi igazgatója.
A találkozó második részében egy „Lehetőségek és kihívások a konstancai konténerforgalomban” c. kérdezz-felelek sorozatban részt vettek a SOCEP, CSCT, COSCO és ARKAS képviselői.

(Forrás: Cuget Liber)