Az évente megszervezett eseményt az idén 2018. október 3-án, szerdán szervezték a Budapest hajó fedélzetén. Több mint 100 vendég Magyarországról, valamint a Konstancai kikötő képviselői és operátorai együttesen kerestek új lehetőségeket az üzleti fejlődéshez, a hatékony együttműködéshez.
Románia magyarországi nagykövete, Ő. E. Marius Lazurca azt mondta, hogy “A Konstancai kikötő országainkat egyesíti”. Ionel Minea, a Román Közlekedési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta a Konstancai kikötő fontosságát a térség országainak gazdaságában és kiemelte az infrastruktúra iránti erőfeszítéseket, mely érdekében a Kikötő a következő tíz évben 800 millió euró értékű beruházást valósít meg. Alexandru Craciun, a Kikötő kereskedelmi igazgatója bemutatta a főbb beruházásokat, valamint a kereskedelmi projekteket. Új megoldásokat javasolt a gabonafélék szállítására a Dunán, a rendszeres konténervonalak megnyitására, hatékonyabb útvonalakat Kínába a Batumi, Poti, Anaklia és Baku kikötők igénybevételével, majd bejelentette az új RO-RO kapcsolatok megnyitására vonatkozó tárgyalásokat Törökországgal. A rendezvény ideje alatt a Chimpex, a Comvex, a CSCT, a Socep, a TTS és a Silk Route Shipping üzleti találkozókat tartott a magyar partnerekkel.
A budapesti hajó fedélzetén tartott rendezvényen a Kiss Adél képzőművész Konstancai kikötőben készült rajzok kiállítása is szerepelt.
Ugyanezen a napon a Konstancai kikötő küldöttsége meglátogatott egy csepeli kikötői konténer terminált, majd a két ország közötti konténerforgalom problémáiról és helyzetéről is beszéltek. Október 4-én pedig vitát folytattak az ömlesztett áruforgalom kérdéseiről.
(Forrás: Ziua de Constanta, Replica, Cuget liber, Telegraf, TomisNews.ro, Ordinea.ro, E-reporter)