Lesz-e Konstanca “magyar” kikötõ?

A magyar cégek kezdik felfedezni a lehetõséget a román kikötõben, Konstancában. A fekete-tengeri város és Magyarország között az áruforgalom a gazdasági válság ellenére csaknem 70 százalékkal nõtt 2007-2010 között.

Egy hazai hajózási szakértõ felvetette az elmúlt napokban, hogy a magyaroknak saját rakpartot és gabonasilókat kellene kiépíteniük Konstancában.

Annak ellenére, hogy a gazdasági válság miatt mindenütt visszaesett az áruszállítási forgalom, a romániai Konstanca és Magyarország között a 2007-es 2,3 millió tonnáról 3,9 millióra emelkedett az áruvolumen – mondta el a hvg.hu-nak Erdélyi László, a konstancai kikötõ magyarországi képviselõje. Ez csaknem 70 százalékos emelkedésnek felel meg.
 
Erdélyi az ötödször megrendezett konstancai kikötõ napján, az ehhez kapcsolódó csütörtöki budapesti konferencián kicsit részletesebben is bemutatta a Fekete-tenger partján lévõ román kikötõváros és Magyarország kapcsolatainak fejlõdését. Erdélyiék 2008-ban már érzékelték a forgalomnövekedést, miután 2007-ben megszervezték az elsõ magyarországi, Konstancát népszerûsítõ konferenciát, és belevetették magukat a magyar-román kikötõi kapcsolatok erõsítésébe. 2008-ban a forgalom már 2,9-3 millió tonnára emelkedett, de ez még lehetett volna egyszeri véletlen hatás is szerinte. Ám az, hogy 2009-re 3,3 millióra, 2010-ben pedig 3,9 millió tonnára nõtt a volumen, azt bizonyítja, hogy valóban sikerült felkelteni az érdeklõdést a romániai kikötõ iránt – véli a magyarországi képviselõ.
 
A magyarok éppen Brüsszelben tárgyaltak
 
A mostani konferencia fontosságát jelezte, hogy román részrõl megjelent Eusebiu Pistru közlekedési államtitkár is az eseményen. Magyar részrõl nem tûnt fel azonban egyetlen hivatalos minisztériumi képviselõ sem, ennek oka értesüléseink szerint az volt, hogy éppen március 3-án, a Konstancáról szóló budapesti tanácskozás napján Brüsszelben tárgyaltak az EU közlekedési miniszterei, hazánk pedig az Unió soros elnöki tisztét látja el.

Constanta tengerpartja
 
Pistru államtitkár mindenesetre arról beszélt, hogy a román kormány igyekszik infrastrukturális fejlesztésekkel támogatni a konstancai kikötõ forgalmának bõvítését. Vasúti és közúti fejlesztéseket terveznek – a hajózást segítõ projekteken kívül – a Fekete-tenger partvidékén.

Bár a magyar kormány nem képviseltette magát, eljött a tanácskozásra a magyar üzleti szférát képviselõ Takács János, a Menedzserek Országos Szövetségének az elnöke, az Electrolux regionális vezetõje. Õ a két ország, Magyarország és Románia együttmûködésének szükségességét hangsúlyozta. Az Electrolux példájával is igazolta a határokon átnyúló együttmûködést, hiszen a cégnek Jászberényben és Nyíregyházán vannak magyar hûtõgép- és porszívógyárai, a román oldalon pedig Szatmárnémetiben (Satu Mare) mûködtetnek üzemet.
 
A vasútnak még vannak gondjai
 
A Rail Cargo Hungaria, a vasúti teherszállítással foglalkozó cég szintén képviseltette magát a fórumon. A magyar vasúti fuvarozó az osztrák Rail Cargo Austria érdekeltségébe tartozik. A cégcsoportnak három nagy ügyfele van a térségben, amelyeknek Konstancából szállítanak árut. Mindhárom ügyfél a vas- és acélipar reprezentánsa: a kassai, szlovákiai US Steel-üzemrõl, a dunaújvárosi vasmûrõl, valamint a galaci (Galati, Románia) acélmûrõl van szó. Azonban még e három cég révén sem éri el a vasúti fuvarozó által szállított áruk mennyisége az egymillió tonnát – tudtuk meg. A Rail Cargo Hungaria számára azonban nemcsak a kikötõi, hanem az állami vasúti fejlesztések is fontosak, mert egyelõre nem tudnak elég gyorsan áthaladni sem Románián, sem Magyarországon a szerelvények. Külön gondot okoz a határátlépés nehézsége, ami közúton ma már megoldott, vasúton viszont még mindig nehézkes.
 
A román-magyar összefogás jelentõségét mindenkinél jobban hangsúlyozta a csütörtöki konferencián Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke. Az elõadó elsõsorban a Duna (jobban) hajózhatóvá tételét szorgalmazta. Szalma szerint magyaroknak és románoknak össze kell fogniuk az infrastruktúra fejlesztésében is, és ezt akár az EU nélkül is meg kellene tenniük. Javasolta egy magyar kikötõi rész, rakpart elkülönítését a Fekete-tenger partján. Az exportpiacokra kiszállított magyar gabona számára pedig külön siló építését vetette fel. Emlékeztetett Szalma arra is, hogy a szerbeknek van saját rakpartjuk Konstancában.
 
Versenyben a többi kikötõvel
 
A konferencián a vasutasok és a hajósok is kitértek arra, hogy Konstanca több más kikötõi térséggel áll versenyben. Így a német (Hamburg-Bréma) és a holland (Rotterdam) logisztikai központok mellett az adriai (Koper, Rijeka) kikötõk a legnagyobb konkurensei a román városnak. Konstanca távolságban messzebb van, mint az adriai kikötõk (érdekes, a mostani konferencián Triesztrõl, az egyik legkomolyabb vetélytársról kevés szó esett), viszont nagyobb tömegû áru átrakodására alkalmas, és nagyobb hajók befogadására képes, mint mondjuk a szlovéniai Koper. Konstanca a német-holland kikötõkkel pedig árban és távolságban lehet versenyképes, valamivel közelebb van ugyanis Budapesthez, mint Hamburg, Bréma vagy Rotterdam.
 
Ugyanakkor Szalma Botond hangsúlyozta, hogy a konstancaiaknak a jövõben jobban oda kellene figyelniük az ügyfelekre, azok gyors kiszolgálásra. Említett egy példát, hogy 100 ezer tonna melaszt akartak behozni Magyarországra, ám másfél hónap alatt tíz levelükre csak három választ kaptak Romániából. Ezzel szemben az adriai kikötõk egy-három napon belül válaszoltak – igaz õk elutasítólag. (Csak megjegyezzük: Hollandiából persze tíz levélbõl tízre kapott gyakorlatilag azonnal választ Szalma Botond cége.)
 
Konstanca jelentõségével nemcsak a csütörtöki konferencián foglalkoztak a logisztikai, hajózási és közlekedési szakértõk. Szerdán a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben mutatták be a „Kompországok – ahol a part szakad…” címû kötetet, amelyet a Debreceni Egyetem földrajztudósai, Demeter Gábor és Radics Zsolt szerkesztettek, és amely Közép-Kelet-Európa integrációs törekvéseirõl szól. A kötetben szerepel egy írás a román gazdasági modernizációról is, amelyet Molnár Ernõ készített. Eszerint Konstanca az egyik legnagyobb délkelet-európai kikötõ, amelynek forgalma 62 millió tonna volt 2008-ban. (A két világháború között Konstanca az ötödik legnagyobb forgalmú kikötõ volt Európában – ezt Erdélyi Lászlótól tudtuk meg.)
 
Ugyanakkor Molnár Ernõ írás kiemeli még Midia kikötõjét, illetve a dunai folyami kikötõkre is kitér Románia délkeleti régiójában. Ezek Galati-ban és Brailában vannak, illetve a Duna-Fekete-tengeri csatorna mentén (Luminita, Medgidia). Ebben a délkeleti régióban található Románia Bukaresten kívüli legnagyobb vállalata, a 2008-ban 13 700 embert foglalkoztató ArcelorMittal Galati S.A. – ez a már említett galaci acélmû. A régió többi vezetõ foglalkoztatója közül Molnár Ernõ a hajógyártásban érdekelt Daewoo Mangalia – Heavy Industries céget emeli ki, amely közel 3800 embert foglalkoztat.
 
A németeknek is fontos a dunai hajózás
 
A Duna hajózhatósága nemcsak a magyaroknak és a románoknak, hanem a németeknek is fontos. Errõl a hvg.hu munkatársa egy másik rendezvényen a német Bundestag tagjával, Karl Holmeierrel beszélgetett. Holmeier a hvg.hu kérdésére sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nemcsak a turizmus, hanem a cégek, a gazdasági szereplõk szempontjából is fontos lenne egy átfogó Duna-stratégia elkészítése. Ez a kérdés a soros magyar EU-elnökség egyik fõ témája is egyben jegyezte meg a Bajorországban megválasztott német parlamenti képviselõ.
 
Szerzõ: Szegõ Iván Miklós
(Forrás: http://www.hvg.hu)

A Konstancai Kikötõ Napja programja

2011. március 3., Hotel Ramada Plaza Budapest

 

09:30 – 10:00 Regisztráció

10:00 – 10:30 Konferencia megnyitója, köszöntõk

– Erdélyi László, a Konstancai Kikötõ magyarországi képviselõje

– Õexcellenciája Ireny Comaroschi, Románia Budapesti Nagykövete

– Eusebiu Manea Pistru Popa, a román Közlekedési és Infrastruktúra Minisztérium államtitkára

– Andrei Aurelian Popa, a Konstancai Kikötõ vezérigazgatója

10:30 – 11:30 I. rész – Megnyitó elõadások:

– Takács János, a Menedzserek Szövetségének elnöke

– Andrei Aurelian Popa, a Konstancai Kikötõ vezérigazgatója

– Kovács Imre, a Rail Cargo Hungéria elnök-vezérigazgatója, az MLSZKSZ társelnöke

– Szalma Botond, a MAHOSZ elnöke

11:30 – 12:00 Kávészünet

12:00 – 13:00 II. rész – Vállalati bemutatkozó elõadások: román cégek bemutatkozásai*

13:00 – 13:45 Kérdések, kétoldalú menedzsertalálkozók

13:45 – 15:15 Ebéd

15:15 – 16:00: Networking, kétoldalú menedzsertalálkozók

* A hatékony kapcsolatfelvétel, illetve tárgyalási feltételek megteremtése céljából, a külföldi vendégek számára külön asztalokat biztosítunk a konferenciateremben.

Az együttmûködések kezdeményezése céljából szívesen az érdeklõdõk rendelkezésére áll kétoldalú kapcsolatok területén Simona  Lascu fõosztályvezetõ asszony (a Nemzetközi Kapcsolatok Fõosztályról) és Nicoleta Dogaru fõosztályvezetõ asszony (a Fejlesztési Fõosztályról).

A bejelentkezett külföldi cégek közt szerepel a MINMETAL (www.minmetal.ro), North Star Shipping (www.nss.ro), ACN – a Hajózható Csatornák Kezelõje (www.acn.ro), Romar Shipping Agency (www.romar.com.ro), Helogistics Holding (www.helogistics.at), Catoni and Co. Romania, CSCT /DP World (www.csct.ro), Octogan Gas & Logistics stb.

Ajánlott idegen nyelv: angol.

Bõvebb információk, illetve kapcsolatok elõsegítése céljából, keressék a budapesti képviseletet az alábbi elérhetõségeken: erdelyi.laszlo@portofconstantza.hu, + 36 30 210 1829.

 

A Konstancai Kikötõ Napja

2011 március 3-án a Konstancai Kikötõ Igazgatósága ötödik alkalommal megrendezi a Ramada Plaza Budapest Hotel különtermében a “Konstancai Kikötõ Napja” c. szakmai konferenciát és menedzsertalálkozót.
A konferencia változatlan célja a konstancai kikötõ szolgáltatásainak és lehetõségeinek ismertetése, valamint lehetõséget biztosítani a magyar és román üzletembereknek a közvetlen kapcsolat teremtésére, ápolására.

A Duna – Fekete-tenger csatorna 2010-ben

2010-ben a hajózható csatorna áruforgalma 3.087.616 tonnával növekedett 2009-hez képest. 2000-tõl kezdõdõen a csatorna forgalma folyamatosan növekszik és azóta a külkereskedelmi forgalom 2010-ben másodszor elõzte meg a csatorna belföldi forgalmát. A csatornát kezelõ vállalat képviselõinek nyilatkozata szerint, nemzetközi áruforgalomban a csatornát igénybe vevõ országok között Magyarország vezet kb. 2,5 M tonnával, Szerbia (kb. 2 M tonna) és Bulgária (kb. 1 M tonna) elõtt. A gabonaforgalom 2010-ben 20 %-kal növekedett 2009-hez képest, így az árufajták szerinti csoportosításban elsõ helyre került, 4,377 M tonna teljesítménnyel.

(Forrás: Replica, 2011.01.14.)

Bukaresti megbeszélés a Duna Stratégiáról

22 delegáció – köztük a 14 dunamenti ország képviselõi – egyeztetett november 8.-án Bukarestben a Duna Stratégiáról. Jelen volt Jose Manuel Barosso EU elnök, Boiko Boriszov bolgár miniszterelnök, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Jandranka Kosor horvát miniszterelnök, Vlad Filat moldáv miniszterelnök, Traian Bãsescu román köztársasági elnök, Emil Boc román miniszterelnök. A bukaresti esemény a harmadik kormányfõi szintû találkozó a Duna Stratégia ügyében, és egyben az utolsó a december 8.-i elfogadás elõtt, majd ezt követõen, 2011. áprilisában, a magyar elnökség ideje alatt történne az Európai Tanács általi elfogadás.
Románia számára a legfontosabb EU által finanszírozandó projektek: a Duna – Bukarest csatorna, két új dunai híd (Bechet – Oreahovo és Calarasi – Silistra), valamint a  kikötõi infrastruktúra korszerûsítése (Románia 12 folyami kikötõvel rendelkezik).
A Budapest – Bukarest – Konstanca közötti gyors vasúti vonal megépítése és egy dunamenti országok közti integrált közlekedési hálózat létrehozása is fontos Románia számára, nyilatkozta Emil Boc román miniszterelnök. ,,Románia számára legfontosabb egy dinamikus, versenyképes és fejlõdõ Duna-régió, egy integrált közlekedési hálózat és egy innovatív technológiákon alapuló környezetvédelmi monitoring rendszer megvalósítása" nyilatkozta a román miniszterelnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen kiadott nyilatkozatában.

(Forrás: Telegraf, 2010. november 8-9.)

A Kaspi – Fekete-tenger csatorna behozza Kínát

A kazah kormány elfogadta az Eurasia csatorna megépítését, mely összekötné Közép-Ázsiát Európával. A projekt megvalósításában Oroszországgal társultak, költsége 20 Mrd Eurót meghaladja. A Volga – Don csatorna forgalmának növelése indította el az alternatív útvonal megkeresésének ötletét, mely így a Kaspi tenger és az Azov – Fekete tenger térségek között valósulna meg.
Az Eurázsiai Fejlesztési Bank már dolgozik a fejlesztési terveken az Orosz- és a Kazahsztáni kormánnyal, de a bank által megrendelt megvalósítási terv, illetve jelentés már elkészült.
A Közép-Ázsiából érkezõ folyami útvonal végsõ pontja a Fekete-tenger lenne, így Románia számára nagy jelentõséggel bírna. Amennyiben az új csatorna átvenné a Kínából Európába érkezõ áruk ,,csak” 5%-át, a tranzit országok csak illetékekbõl számíthatnának évente 3 Mrd dollár bevételre.

(Forrás: Ziua de Constanta, 2010. október 8.)

Az IDU gázterminált avatott

Románia nem szenved hiányt projektekben a gáz területen. Jól állunk jó szándékban és projektekben, kevésbé jól a megvalósításokban. A Nabucco gázvezetéken 8 éve dolgoznak véglegesítés nélkül, egy amerikai tõke bevonással megépülõ konstancai cseppfolyósított gáz terminálról még 2000 elõtt kezdtek beszélni, 2006-ban egy qatar-i delegáció hasonló céllal tett látogatást Konstancán, 2010-ben pedig elindították az államközi AGRI projektet egy 10 mrd köbméteres földgáz terminálra.
Mindezen projektek, melyek körül nagy volt a hírverés, egy közös nevezõvel rendelkeznek: csak papíron léteznek. Márpedig ha az állam képtelen volt megvalósítani bármilyen tervet, a privát tõke megépítette Midian, alig egy év alatt, nem csak a Fekete tenger, hanem egész Európa legkorszerûbb cseppfolyósított gáz terminálját.
,,Stratégiai beruházás, egy jövõt érintõ területen" nyilatkozta Bogdan Idu, az Octogon Gas & Logistics SRL vezérigazgatója, az átadási ünnepségen.
A 23.900 nm-en fekvõ terminál 4.000 km gázt képes tárolni 10 db 400 km-es tartályba. A terminál vasúti, közúti és vízi csatlakozással rendelkezik, képes párhuzamosan 8 vasúti tartálykocsit és 2 közúti tartálykocsit feltölteni. A beruházás tartalmaz egy hajókikötõt is, melynek merülési mélysége 9,5 m, hossza 120 méter és képes 2.500 tdw-s hajókat fogadni. Az ürítést nagyteljesítményû, óránkénti 200-250 km hozamú szivattyúk biztosítják, melyek gáz-vesztességet kizáró berendezéssel is rendelkeznek. A terminál 20 munkahelyet teremtett.
A beruházás értéke 15 M Euro. A forgalmat elsõdlegesen a Fekete tenger térségébõl (Oroszországból, Grúziából) érkezõ gáz biztosítja, melynek végsõ rendeltetési helye a román belpiac, de az európai országok is.
A kivitelezõ Setraco Holding SA alelnöke kijelentette, hogy a tervezésnek és a neves amerikai és európai uniós gyártók berendezéseinek beépítésének köszönhetõ az a minõsítés, mely szerint a terminál Európa legkorszerûbb beruházása.
Ioan Balan, a konstancai kikötõ vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a román kikötõkben egyedülálló beruházás nemcsak gyorsan valósult meg, hanem egy gazdasági válsággal sújtott évben is.

(Forrás: Cuget liber, 2010. október 8.) 

A Bukarest – Konstanca vasútvonal korszerûsítése

Radu Berceanu, a román közlekedési miniszter nyilatkozta július 15.-én, hogy a Bukarest – Konstanca vasútvonal korszerûsítési munkálatokat 2011 júliusában véglegesítik, így jövõ nyáron azt a távolságot ismét két és fél óra alatt lehet megtenni. Berceanu szerint, az építõ felé nincsenek tartozások, csak vitás problémák: ,,Mi úgy tekintjük, hogy az építõk nagyon sokat késtek, õk pedig azt mondják, hogy a többlet kiadásokat ki kell fizetnünk".

(Forrás: Replica, 2010 július 16.)