Tervezett Konstanca-Krems konténerjárat

Egy február 12.-ei értesülés szerint, a Touax Rom (francia tulajdonú, konstancai székhelyû folyami operátor) 2008 közepétõl 144 TEU-s bárkákkal szeretné beindítani a rendszeres konténerjáratot Konstanca és Krems között, megállóhelyekkel Bécs, Budapest és Belgrád kikötõiben.

A Touax jelenleg 44 fuvareszközzel tevékenykedik a Dunán, valamint az Eurobulk-kal közösen még 79 fuvareszközt mozgat a Rajnán azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a Rajna és a Duna a keleti piac és a nyugati piac között lendítse fel a forgalmat. A Touax jelen van még Franciaországban a Rajnán, Szajnán és a Rhone-on, valamint Dél-Amerikában a Mississippin és a Paranán.

A párizsi székhelyû Touax csoportnak a nettó profitja 40%-kal növekedett a tavaly. A profitot többek között a konténerforgalom számára épített fuvareszközökbe fektették, ebbõl a Dunára 24 db-ot szántak. 2008 júniusától 12 fuvareszközt adnak át az újonnan induló vonaljárat számára.

A  Touax Rom 800.000 tonnát mozgatott a Dunán. A teljes Touax flotta 207 fuvareszközt foglal magában, összesen 422.000 tonna kapacitással. Az 1853-ban alapított Touax-ot a tõzsdén jegyzik, ismertsége a folyami operátori tevékenysége mellett a vasúti teherkocsik és a konténerekhez kapcsolódó bérletre és lízingre is kiterjed.

Nagy turistaforgalom várható Konstancán

90-nél több személyforgalmi hajót, 30.000-nél több külföldi turistával várnak 2008-ban a konstancai kikötõ személyforgalmi termináljába. Eddig 62 hajó jelezte érkezését (svájci, bahamasi, finnországi, görögorszégi, törökországi, olaszországi, németországi, hollandiai, máltai lobogó alatt), de a tárgyalások más társaságokkal is folytatódnak.

Az érkezõ ismertebb hajók között említhetõ a "Rotterdam" (237,91 m hosszú, kb. 1.000 utas befogadóképességû), a "Costa Victoria" (252,91 m hosszú, mely luxusutazásokra szakosodott a Földközi-tengeren). Várják a konstancai kikötõ által már "hûségesnek" tekintett társaságok hajóit is: Grand Circle ("River Adagio", "River Aria", "River Rhapsody", "River Explorer", "River Concerto","River Descovery"), Costa Crociere ("Costa Victoria"), Thomson Cruises ("The Calypso", "The Emerald"), Oceania Cruises ("Nautica"), stb,

Az elsõ hajó várhatóan március 19.-én érkezik a kikötõbe. Újdonság, hogy áprilisban kezdi mûködését heti kétszeres gyakorisággal egy rendszeres járat Konstanca és Odessza között.

(Forrás: Replica, 2008. február 8.) 

 

A konstancai kikötõ belépett Európa elitjébe

Tavaly májusban a Maersk elhozta az A3 szolgáltatást Konstancára. A ZIM is járatokat indított Ázsia, Konstanca és Ilichevszk között 7 db 4.000 TEU.s hajóval, de újabb 13 db 3.800 TEU-s hajóval további járatokat indítanak a pireuszi, isztambuli és konstancai kikötõk kiszolgálására. Ezen kívül a Pacific International Lines és a Taiwan Wan Hai 2008-ban 4 db 2.800 TEU-s hajóval heti járatot indítanak Shaghai, Ningbo, Shekou, Szingapúr, Port Said, Isztambul, Konstanca, Ilichevszk, Jeddah, Szingapúr és Shanghai között. A mûvelet tavaly kezdõdött havi két járattal.

A kikötõ növekedését a DP World által megnyitott Constantza South Container Terminal is hangsúlyozta. A DP World fejlesztései 2021-ig elkúzódhatnak, és tartalmazzák a rakpart növelését 520 m-re, 3 db super post panamax daru beszerzését, valamint a terminál 1,7 milió TEU kapacitásra való felszerelését. 2008 végéig a DP World még 3.500 tároló helyet tervez mûveleti konténerek számára. A tavaly a terminálban még 1.200 konténertárolóhelyet biztosítottak, ami a kapacitást 200.000 TEU-val növelte. A terminál kapott még 2 db super post panamax darut, egy mobil darut és 20 db fuvareszközt beésõ szállításra. Tervezik egy 200 m-es kiegészítõ rakpart fkialakítását is, továbbá a kikötõben egy 24,6 millió euro értékû uszályterminált fejlesztenek, mely a lehetséges dunai forgalmat tudná fogadni.

(Lloyd's List, 2008. január 31., kivonat) 

 

 

2007: a konténerforgalom 36%-kal növekedett

2007-ben a román kikötõk áruforgalma elérte az 57.784.000 tonnát, 653.000 tonnával többet, mint 2006-ban. Ezen belül a tengeri forgalom 4%-kal növekedett 2006-hoz képest, azaz 45.145.000 tonnáról 47.015.000 tonnára nõtt. Az azonos idõszakban a folyami forgalom 10%-kal csökkent, 11.983.000 tonnáról 10.769.000 tonnára.

A tranzit forgalom 21%-kal növekedett, 12.835.000 tonnáról 15.571.000 tonnára.

A folyami forgalomhoz hasonlóan, a kabotázs is csökkent, 8.007.000 tonnáról 7.055.000 tonnára (12%-os csökkenés).

Az import elérte a 22.085.000 tonnát (8%-os növekedés), míg az export 17%.kal csökkent (15.821.000 tonnáról 13.072.000 tonnára).

A konténerforgalom követte az utóbbi évek növekedését és 2007-ben elért egy jelentõs 36%-os növekedést, azaz így elérte az 1.411.370 TEU-t, a 2006. évi 1.037.077 TEU-hoz képest. Mennyiségileg a növekedés 29%-os volt, 9.816.000 tonnáról 12.643.000 tonnára.

(Forrás: 2008. január 23.-i sajtótájékoztató)

(Az angol nyelvû összefiglalót itt tekintheti meg.) 

Személygépkocsi-terminál a konstancai kikötõben

A Romcargo Maritim átadta az elsõ, kizárólagosan személygépkocsikra szakosodott terminált a konstancai kikötõben. Az elsõ Dacia személygépkocsi-szállítmányt a Lagermax GmbH fuvarozta a kikötõbe, onnan pedig exportra küldik.

"A kizárólagosan személygépkocsi-forgalomra szakosodott terminált havi 6.000 egységre tervezték. A tárolás jelenleg 2,5 hektár területen történik, azt 5 hektárra bõvítik, és így a beruházás végsõ értéke eléri a 2 millió eurót" – nyilatkozta Dorin Iacob, a Cargo Maritim elsõ számú vezetõje. Hozzátette, hogy az új terminált kizárólagosan gépkocsikat szállító hajók fogadására tervezték, ezen hajókon a gépkocsikat a saját kerekeiken mozgatják anélkül, hogy bármilyen rakodógépeket használnának.

 

(Business Standard, 2008. január 9.) 

Együttmûködési megállapodás

Együttmûködési megállapodás a konstancai és a shanghaji kikötõk között

A konstancai Tengeri Kikötõket Kezelõ Nemzeti Társaság Rt. vezetõ tisztségviselõinek december 9-17. között Shanghajban tett munkalátogatása következményeként a konstancai kikötõ és a shanghaji kikötõ együttmûködési megállapodást fog aláírni. A látogatás során a konstancai kikötõ vezetõi hivatalosan találkoztak Shanghaj tartomány vezetõivel, akik a két kikötõ közötti megállapodást szükségesnek tartották. A dokumentum kiterjedne a tengeri fuvarozási együttmûködésre, a két kikötõ kölcsönös népszerûsítésére, a tapasztalatcserére és a Konstanca-Shanghaj közötti forgalom bátorítására. Így a konstancai kikötõnek lenne egy olyan távol-keleti támpontja, mely a világ legnagyobb kikötõje és az egyik legfontosabb konténer-kikötõ. 2006-ban a Shanghajban kezelt áruforgalom 537 millió tonna volt, a konténerforgalma 21,71 millió TEU. Shanghaj kikötõje folyamatosan fejlõdik, és a régióban elõirányzott beruházások folytán a világ technikailag legjobban felszerelt kikötõje kíván lenni a közeljövõben.

(Telegraf, 2007. december 18.)